Jégszív 4. fejezet

Sziasztok! :) 

Meg is hoztam a 4. fejezetet, amit kicsit hamarabb megírtam, ennek ellenére nem érzem elég jónak. Talán épp ezért.

Kaptam még egy blogkritikát, és úgy döntöttem, ezeket egy helyre gyűjtöm, ne legyenek így szerte-szét a bejegyzésekben, így hát kapott egy külön menüpontot, amit itt találtok.

A fejezethez kapcsolódóan annyit, hogy lesznek benne ,,ismeretlen" szavak. Legalábbis sokak számára biztosan. Ezeket megcsillagozom, és a bejegyzés alján kifejtem, hogy mit is jelent.

És természetesen nagyon köszönöm a több, mint 500 megtekintést!! Iszonyúan hálás vagyok nektek! :)
Véleményeket/kritikákat még mindig szívesen fogadok, illetve ha szeretnétek nyomon követni a részeket, akkor iratkozzatok fel!
És ha tetszett a fejezet, alul pipázzatok! :)

Még pár szó, aztán befogom :D
Tudom, hogy kicsit talán lassan haladok, de innentől azért igyekszem gyorsabban kifejteni a dolgokat. Nem szándékozom végig írni, hogy mik történnek az órákon, de a szereplőket be akarom mutatni, és nem mindenkit egy fejezet alatt.

Jó olvasást! Puszi: Aryl :)

~4 FEJEZET~

ISMERD MEG AZ ISMERETLENT

- Tehát, ha ezt megnyomod, akkor gurulsz. Leginkább akkor használom, ha el akarok ugrani egy támadás elől. Ez a leggyorsabb, és egyben leghatásosabb módszer!
- Aha, értem – bólogattam egyetértően. Fogalmam sincs, miért áldozom arra a szünetem, hogy hallgassam, Armin mégis miféle taktikát használ a játékaiban, de nem szeretném megbántani a srácot.
- Ha szembe állsz az ellenféllel, simán rányomod az első skill-t*, majd elugrassz.
- Aha, értem…
Ha őszinte akarok lenni, cseppet sem köt le a mondandója. 
Gondolatban azon agyaltam, hogy talán biztos akadna érdekesebb társaságom is.
- Szoktál egyébként RPG*-vel játszani, vagy teljesen kínai, amit magyarázok neked?
- Aha, ért- … akarom mondani…nem nagyon. Az uncsitesóm régebben mutatott párat, így nagyjából ismerem őket, de pár óránál tovább nem kötött le egyik sem.
- Viccelsz velem? A legtöbb játék akkor kezd izgalmassá válni, ha már elértél egy bizonyos szintet. A WoW*-ot ismered?

- Inkább úgy fogalmaznék, hogy hallottam már róla…
- Játszani játszottál már vele?

- Igen, az első 20 szintet megcsináltam – mosolyodtam el büszkén.
- Ch, low* vagy… - ingatta fejét, majd visszafordult a PSP-hez.

Ebben a felettébb magas intelligenciaszintet igénylő beszélgetésben volt részem, Armin által. Őszintén boldog voltam, amiért valaki hozzám szólt, bár ettől azért izgalmasabb társaságra vágytam. Nem hinném, hogy sok hasznát venném az életben annak, hogy hogyan okozzak ,,one hit KO*”-t valakinek… És mivel ezt hamar meguntam, így felálltam, majd kiindultam a teremből, melyben nem sokkal ezelőtt, még a matek tanár diktálta szorgosan a feladatokat. Ezután a folyosó felé vettem az irányt, nem törődve a fiúval, aki eddig nagy kegyesen magyarázta nekem a különféle lények megölésére kitalált ,,művészetet”. Igen, szerinte igencsak lényeges, hogy mikor, milyen mozdulatokkal csapom le azt a rondaságot, amit én mellesleg össze-vissza nyomkodás segítségével hatástalanítottam. Pacsit nekem, de komolyan!
   Az emberek a szekrényeknek támaszkodva - igen, mert itt az is van- beszélgettek, vagy épp sétáltak a termek között. Leültek arra a néhány padra, amely a folyosón álldogált, és ami eddigi suliimban nem volt divat, hogy ki legyen helyezve, vagy ha volt is, csak a tanárok részére. Mivel ismételten nem nagyon tudtam mit kezdeni magammal, ezért beindultam a mosdóba megnézni magam a tükörben, vagy valami hasonlót. Út közben elgondolkoztam azon, hogy egyáltalán minek is hagytam ott a srácot? Még akkor is, ha cseppet sem érdekelt a dumája, legalább valaki foglalkozott velem. Mondjuk neki szerintem mindegy volt, hogy éppenséggel van-e ott valaki, a PSP nem nálam volt, így a játékban őt maximum a monoton ,,aha, értem” válaszaimmal zavarhattam.
   Miután meggyőződtem róla, hogy a hajam szinte pontosan ugyan úgy áll, mint reggel - ami igen meglepő az én esetemben -, kiléptem a mosdóból. Épp vissza akartam térni a terembe - hogy ha másért nem is, de megtudakoljam Armintól, hogy miért is ülünk mi egymás mellett -, amikor ideszaladt hozzám a vörös hajú lány, akivel óra előtt beszéltem pár szót.
- Ezek szerint osztálytársak leszünk egy pár évig – mosolygott lelkesen.
- Nagyon úgy néz ki.
- Mesélj egy kicsit magadról! – pislantott nagyokat Iris.
- Nos-
- Vagy várj! Ne is, inkább bemutatlak pár embernek! Arminon kívül valószínűleg nem sokakat ismersz még.

Azért eldönthetnéd, mit akarsz… Nem egy baba vagyok, amit lehet ide-oda huzigálni.

Iris ezután magával ráncigált a terembe, ahol legnagyobb meglepődésemre szinte az egész osztály jelen volt. Itt nem divat az udvarra járás szünetben? Lelkes kísérőm végig mutogatott szinte mindenkit. A kék hajú fiú kedvesen köszöntött, majd sikerült azt is megtudnom tőle, hogy Arminnal ikertestvérek. Nos, elsőre fel sem tűnt. De ez kíváncsivá tett, tehát később biztosan megkeresem Alexy-t. Elég sokszínű ez a bagázs, van benne pár unszimpi ember, és majdnem holtbiztos vagyok abban, hogy én sem vagyok mindenkinek szíve csücske.
   Azonban mikor a fehér, csodálatos hajzuhataggal rendelkező lányhoz értünk, kissé feszengeni kezdtem. Mintha féltem volna a rólam alkotott véleményétől.
- Ő itt Rosalya, a legjobb barátnőm! – mosolygott élénken Iris.

A legjobb barátnőd? Ha téged elvisel, akkor velem sem lesz nehéz dolga.

- Szia! Nos, a nevemet már tudod, hívj csak Rosának. És mielőtt belekezdesz, előre elmondom: tudom, hogy hosszú hajam van! – nézett rám fenyegetően.
- Mintha a számból vetted volna ki a szót! – nevettem el magam. Ő biztos valami mentalista lehet…
- Valahogy sejtettem – mosolygott ő is. – Várj, várj, kitalálom a kérdéseidet is! ,,Nem fáj tőle a fejed? Nem nehéz fésülni? Nem szoktál ráülni a WC-n?” – forgatta meg szemeit, közben ujjait ide-oda mozgatta.
- Haha, ezeket pont nem akartam kérdezni, elvégre ilyeneket én is gyakran hallok. Bár, az enyém csak derékig ér.
- Köszönöm, sorstárs! – nevetett, majd mi is csatlakoztunk hozzá Iris-szel.

Rosalya igen szimpatikusnak bizonyult, annak ellenére, hogy eleinte kissé beképzeltnek gondoltam. Elvégre, ha ilyen szép, biztos van egy kis egója is, de eddig nem tűnt túl nárcisztikus személyiségnek. Sőt! Persze azért semmit nem elkiabálni…

- Most bocsássatok meg, de meg kell keresnem Lysandert! – mondta Rosa. Nem akartam rákérdezni, hogy ,,az meg ki a fene”, így csak furán bambultam, de ő maga is ki tudta olvasni a szememből az értetlenséget. – Ó, de buta vagyok! Hisz’ te nem is ismered Lys-t, nem igaz?
Lassan ingatni kezdtem a fejemet jobbra-balra, s reméltem nem azt szűrte le belőle, hogy görcsbe állt a nyakam.
- Akkor akár velem is jöhetsz! – mosolyodott el, majd Iris-szel követni kezdtük Rosalyat. Nem kellett sokat sétálnunk, hiszen a vezetőnk pontosan tudta, merre keresse az említettet. Az udvarra mentünk, annak is a hátsó részéhez, s meg is pillantottunk két személyt egy apró padon ücsörögve. A két srác közül az egyik a Vörös volt – akinek hála francia tudásomnak, a Rogue* becenevet adtam -, a másik pedig biztosan az a Lysander.
Castiel plusz pad. Milyen nosztalgikus…
- Hali srácok! – köszönt Iris.
- Lys-drágám, pont téged kerestelek! – intett Rosalya a fiú felé fordulva. Lysander tincsei ezüstszínben pompáztak, s egyik kicsit hosszabb volt a többinél. Hajvégeit a fekete és smaragdzöld keveréke adta, s legnagyobb meglepődésemre a szemei felemás színűek voltak. Míg az egyik, az előbb említett zöld, a másik borostyán árnyalatú volt. Sosem láttam még élőben heterokrómiás* embert. Az öltözéke az 1800-as éveket idézte, s az akkor népszerű Viktoriánus divatot. Bárki megkérdezne engem erről a viseletről, biztosan azt mondanám; valamikor az őskorban lehetett, amikor a fiúk még harisnyába jártak. Úgyhogy tőlem senki se próbáljon informálódni, legalábbis ne töriből.
   Az még hagyján hogy a felemás színű villogó szemei kiégették a retinámat - amik rosszabbak mint az ugráló gif animációk egy weblapon -, de amikor megszólalt, akkor már tényleg nem sok választott el tőle, hogy  röhögő görcs áldozatául essek. Most így visszagondolva egy ,,Lysander vagyok, csá” válasszal is megelégedtem volna. De nem, bájos lovagunk véleményem szerint valami nemesi családból jöhetett – legalábbis az Ainsworth vezetéknévből erre következtettem – s ahhoz illő kézfejcsókos üdvözléssel illetett.
   Bezzeg a Vöröske a köszönés legcsekélyebb jeleit sem mutatta. Mit is vártam tőle?
- Amúgy minek is jöttetek? – vetette oda Castiel a kérdést, mivel valószínűleg nagyon zavarhattuk a zenehallgatásban. Nem mintha túl lehetne üvölteni azt a nyamvadt headset-et.
- Én Lys-drágával akartam beszélni, és gondoltam bemutatom neki az új diákot.
- Mi köze Lysandernek Rebekához?
- Udvariasságról hallottál már? – fordította oldalra a fejét Rosa.
- Az a középső nevem.

Fogalomzavarban lehet…

-Lysander másodikos. Még csak nem is egy évfolyamra járnak, gyakorlatilag nem is kell ismerniük egymást.

- Te is ismered.

Castiel ezután benyögött valami ,,meg van rá az okom" választ, majd visszadugta a fülest. Király! Ezek szerint vele se kell társalogni. Lysander pedig egyszer sem szólt közbe, hagyta, hogy Rosa és Castiel döntsék el, hogy mi ismerhetjük-e egymást. Mi neki a Vörös, az ügyvédje? Na jó, úgy, hogy én se szóltam egy árva mukkot se, így ez még ha csak gondolatban is, de elég furán hangzott tőlem...

   Még pár percig ott ültünk, és Rosalya megbeszélte ,,Lys-drágával", amit szeretett volna. Ezek szerint biztos együtt járnak, ha már így becézgeti. Nem sokkal később azonban megszólalt a szünet végét jelző csengő, mi pedig ösztönösen felpattantunk és elindultunk befelé.

*skill = támadás
*RPG = Role-Playing Game, szerepjáték
*WoW = World of Warcraft, MMORPG* játék
*MMORPG = Massively Multiplayer Online Role-Playing Game, magyarul sok szereplős szerepjáték, amelyet az interneten játszanak. 
*low = béna
*one hit KO = egy ütésből kiütés

* Rogue = piros, franciául
*heterokrómia = szem mutáció, amikor az egyik szemszín eltér a másiktól