Jégszív 9. fejezet

Sziasztok!:)

Tudom, hogy kedd van, és tegnap volt hétfő, azaz tegnap kellett volna publikálnom az új fejezetet, de még voltak benne apró változtatások. Ugyanis ha ihletem jön, akkor nem mindig figyelek a hibákra, és néha orbitális nagy bakik maradnak benne, minden szempontból. 

De ma itt van, és véleményem szerint hosszabb, mint valaha. Bár lehet, hogy a sok chat szövegtől látom többnek. :D

Köszönöm szépen a 2400+ oldalmegtekintést! Iszonyúan jól esik, hogy olvassátok a blogom:)

Véleményeket még mindig várok, érdekel mindenki kritikája a fejezetről:) Akár chatben, akár kommentben:) Pipázni is nyugodtan pipázzatok minden fejezet végén, hogy hogy tetszett, vagy iratkozzatok fel!:)

Jó olvasást, Aryl

~9. FEJEZET~

A KIS LÓGÓS

*Armin üzenete: szia:) zavarhatlak egy percre?
*Rebeka üzenete: Szia, persze, mondd csak.:)
Armin üzenete: azt szeretném kérdezni hogy meg van még a jegyzet amit nekem írtál?
Rebeka üzenete: Igen, miert?
Armin üzenete: kicsit összekaptam tesómmal és nem akarok tőle szivességet kérni. viszont így nincs meg az anyag ami kéne. 
Rebeka üzenete: Semmi gond, holnap beviszem.:)
Armin üzenete: igeen csak én holnap nem leszek mert megyek dokihoz. 
Rebeka üzenete: O, az gond.
Armin üzenete: hát az. merre laksz? 
Rebeka üzenete: A Rou de Bièvre 13/2 alatt. A Danielle-Mitterrand ter mellett.
Armin üzenete: tudunk találkozni?
Rebeka üzenete: Most? Armin, haromnegyed 10 van...
Armin üzenete: mármint holnap:D
Rebeka üzenete: Jaa, persze. :D
Armin üzenete: oké akkor suli után? 
Rebeka üzenete: Nekem jo.
Armin üzenete: jó. akkor a téren?
Rebeka üzenete: Persze.:) Holnap csak 6 orank van, szoval hamar vegzek. Szerintem 2-re ott vagyok.
Armin üzenete: ok. köszi még egyszer:)
Rebeka üzenete: Nincs mit.:)

Miután beszéltem Arminnal, lezártam a telefonom. Nem is tudom miért, de mikor megláttam, hogy írt nekem, nagyot dobbant a szívem. Örültem. Örültem, hogy valaki rámírt, és nem az számított, hogy csak az órai anyag kellett neki. Tőlem kérte el, ami nagyon jól esett, bár tény és való, hogy azért tette, mert neki semmi kedve nincs másnak a füzetét lemásolgatni, a fényképezős megoldás meg valamivel bonyolultabb, mert kevésbé olyan egyszerű egy képet nézegetve tanulni.
   A telefonom ismét pittyent, és annak reményében fogtam kézbe a Blackberry-met, hogy talán Armin akar még valamit. A képernyőn viszont ezúttal másik név jelent meg, méghozzá a ,,Doroti".  Feloldottam a zárat, majd megnyitottam az üzenetet.

Doroti üzenete: sziaaa<3
Doroti üzenete: látom fent vagy
Rebeka üzenete: Szia:) Igen, fent.  

Na, igen. Dorotival már korábban megbeszéltem, hogy csak akkor írjon rám, ha 5 percnél tovább lát engem online. Miért? Mert kezdett elegem lenni az egyik ismerősömből, aki amint hazaértem, egyből rámírt. A telefonom automatikusan rákapcsolódott a wifire, és én még csak le se pakoltam, de a telefonom már pittyegett az értesítésektől. Éppen ezért kértem Dorotit, hogy ő ne csinálja ezt, mert agyérgörcsöt kapok tőle. Bár az az ismerős már régóta nem ír, de inkább kértem kedves barátnőmet, hogy ő akkor írjon, amikor azt látja, hogy huzamosabb ideig vagyok cseten, és nem 2 percre léptem fel megnézni valamit.

Doroti üzenete: hogyhogy? nem szoktál ilyenkor cseten lenni
Rebeka üzenete: Ram irt mas is, es azert.
Doroti üzenete: jaaa oké... mindegy amúgy azt akartam kérdezni hogy megkérdezted castielt?
Rebeka üzenete: Mirol kerdeztem, kit? :o ... Jaa mar tudom... Ne haragudj, de elfelejtettem:/
Doroti üzenete: ... mindegy... holnap azért megkérdezed?
Rebeka üzenete: Aham. Bocsi. Es majd meselek neked valami nagyon jot, szoval holnap talalkozzunk mar suli elott.
Doroti uzenete: úú mit? :o 
Rebeka üzenete: Majd meglatod.:) Csak kelj koran, es legyel a parkban 7:10-kor
Doroti üzenete: olyan koráán?:/
Rebeka üzenete: Igen, mert fontos. Szoval legyszi legyel ott.:)
Doroti üzenete: ennyire?:o mondj már róla valamit plííz* :"))
Rebeka üzenete: A-a, majd megtudod. Na, de en megyek furdok es alszok, mert iszonyat faradt vagyok.
Doroti üzenete: okés:/  jóéjt <3
Rebeka üzenete: Neked is <3

Tudtam, hogy csak ennyit akart megkérdezni, és egyébként semmi fontosról nem akart beszélni, így nem sajnáltam, hogy ilyen hamar otthagytam. Meg egyébként is tudja, hogy nem szoktam ilyen későn fent lenni.
   Gyorsan - ezúttal már tényleg - elindultam zuhanyozni, és viszonylag hamar végeztem is. Anya felszólt, hogy menjek aludni - régi jó szokása, bár akkor nem díjazom ennyire, amikor már rég ágyban vagyok, és aludni próbálok, és pont azzal kelt föl, hogy felkiabál a lépcső aljáról, hogy aludjak.

Ezután még lekukkantottam a nappaliba, hogy megkeressem a cicust. Próbáltam minél halkabban hívogatni, nehogy anya felébredjen rá. Apa még nem volt itthon, ismét későig dolgozott, ahogy szokott. Ő majd valószínűleg reggel találkozik az új háztartás taggal.  
   Körbejártam a házat, de nem akadtam rá. Épp a fürdőszobából akartam kikanyarodni, amikor megláttam, hogy a kis szörmók a szennyes ruhákon fekszik. Igen kényelmes helyet talált magának, s játékát ölelve szunyókált a koszos pólókon. Elmosolyodtam, majd gyorsan csináltam róla egy képet.Szerencsére nem ébredt fel rá, de annyira édesen aludt, hogy nem hagyhattam ki.
   Én is ezzel a céllal indultam vissza a szobámba, s nagy nehezen sikerült is elaludnom. Még egy ideig kattogott az agyam a mai nap eseményein. Bár a suli elképesztően unalmas volt, körülbelül kétszer el is tévedtem, és az egyik órán mondott valamit a tanár, amire nem is figyeltem, pedig ez nem jellemző rám - a délutánom kifejezetten izgalmas volt. Kaptam egy cicát, akit egyelőre anonym-nak definiálnék, de borzasztóan cuki, fekete szűrű, kék szemű, kisfiú.

Reggel kialvatlanul keltem, de az első gondolatom az volt, hogy vajon hol lehet a cica és mit csinálhat épp. Tudom, ez talán kissé elvetemült imádóként hangzik, de ki ne örülne egy kis jószágnak? Ettől függetlenül bennem volt a keserű iskola érzet, és sajnos a ,,háziállatot kaptam, és vele játszottam egész nap" indok nem állná meg a helyét sem a suliban, sem anyáék előtt. 
   Így bár nem túl nagy lelkesedéssel, de miután mosolyogva tapasztaltam, hogy az új kedvencem boldogan játszik a játékával - komolyan mondom, ez a macska egy játék függő -, elindultam készülődni. 
    Elvégeztem minden reggeli rutint, bár a hajam igen gubancos volt, és rá is fér már egy hajmosás, úgyhogy ma mindenképp be kell iktatnom egyet. Felkaptam egy térdnadrágot, egy pólót, és még egy pulcsit is magamra vettem ugyanis hiába a vénasszonyok nyara, az idő egyre hűvösebb.
   Reggeli nélkül indultam útnak, bár tudtam, hogy nem szabadna elhanyagolnom a nap legfontosabb étkezését. Siettem a parkba, ahova találkozót beszéltem meg Dorotival. Gyalog mentem, a tegnapi incidens után a busszal, nem mertem megkockáztatni a közlekedési eszközre szállást. Ilyenkor amúgy is tömve vannak. 
   Viszonylag hamar odaértem, Doroti pedig szokásához híven megint késett, bár nem sokat, mindössze 10 percet. Nála ez még normálisnak mondható, sőt, inkább szokványos.
   Elmeséltem neki mi történt velem a tegnap délután folyamán. Megmutattam a képeket, és talán a kelleténél többet áradoztam a névtelen cicáról, de imádta hallgatni minden egyes részletét a mondandómnak, legalábbis ezt vettem észre rajta. Elterveztük, hogy délután átjön és megnézi a házikedvencemet, együtt játszunk vele és készítünk jó sok fotót. Annyira belefeledkeztünk a csevegésbe, hogy én, aki általában pontos, most késésben voltam. Bár a parktól nincs messze a suli - mert mint már említettem, vele szemben van -, de úgy, hogy 7:50-kor még a kapunál se voltam, és még a termet is meg kellett találjam, nem mondhatnám, hogy túl biztatóan állt a szénám. 
   A lépcsők között járkáltam, és egy pillanatra megálltam megigazítani a hajamat, amikor valaki hátulról belém jött, ezzel pedig kissé előre estem. Szerencsére nem vágódtam hasra a padlón, ugyanis az illető elkapta a karom és visszarántott. Néhány másodperc múlva megfordultam és Castiellel találtam szembe magam, miközben kissé lesajnáló tekintettel bámult rám.
   - Elárulnád nekem, mégis mi a francért állsz meg az út közepén?
   - És te elárulnád, miért jössz pont mögöttem? Tudod van egy személyes terem, és ha kis híján nem a sarkamon lépkednél, akkor talán simán kikerülhetnél.
Enyhén szólva is büszke voltam magamra, amiért sikerült visszaszólnom, annak ellenére, hogy én voltam a figyelmetlen. Talán ha nem lett volna fülhallgató a fülemben, akkor észrevettem volna, hogy Vöröske is itt van.
   - Engem aztán marhára nem érdekel, hogy ki van előttem. Vagy gyorsabban mész, vagy max rád lépek. Az már nem az én problémám, ha egyesek az út kellős közepén állnak neki sminket igazítani.
   - Nincs is rajtam smink.
   - Leszarom mi van rajtad, meg mi nincs - került ki, majd megindult előre.
Itt már kezdtem úgy érezni, talán nem is rám dühös, csak rajtam tölti ki a mérgét. Nem akartam rákérdezni, mert elég sok filmet láttam már ahhoz, hogy tudjam, ilyenkor jönne az a rész, hogy leüvölti a fejemet egy ,,mi közöd hozzá?" szöveggel körítve. Nem akartam összeveszni vele, de éreztem, hogy valami gondja van. Ez nem az a bunkózás, amit tegnap és tegnap előtt megszokhattam tőle. Nem ismerem még eléggé a srácot, de mindenkinek vannak érzései -talán még neki is - amelyeket nem tudnak olyan könnyen leplezni.
   Utána eredtem, amire több okom is volt. Az első, és egyben legnyomósabb, hogy órára kéne mennem. A második talán még ésszerűbb, ugyanis Castiel tudja is merre kell menni, velem ellentétben. A harmadik meg talán legyen annyi, hogy ha megszólal, akkor akad társaságom, ha levegőnek néz, akkor meg legfeljebb csak sétálok mellette.
   Körülbelül 5 percet sétáltunk, de nem úgy tűnt, mintha jó irányba tartanánk. Bőven óra kezdés után voltunk már pár perccel, amit abból is leszűrtem, hogy a tesi órásokat leszámítva egy lélek sem volt a folyosókon. Még hozzánk hasonló későkkel sem találkoztam, így Rogue társaságában bandukoltam a termek között.
   - Elárulnád miért követsz?
   - Hát, mert te talán tudod merre van a terem, ahova menni kell. Legalábbis reményeim szerint.
   - Pfff - torpant meg hirtelen. Egy italautomatához ment, bedobott néhány érmét, majd néhány másodperc múlva kivett egy kólát alulról. Ismét elindult, majd én is a nyomába eredtem. Eszméletlenül megalázó, pincsi kutya szerepet töltöttem be, és kezdtem abban is kételkedni, hogy valaha is beérek az első órára.
   - Ugye tudod, hogy így marhára elkésünk? - tettem fel a kérdést tök feleslegesen. Bizonyára ő is tudatában van ennek a ténynek, csak nem érdekli.
   - Nem. Már rég elkéstünk - kortyolt bele az üdítőjébe.
Hát ez remek. Itt sétálok egy lógós társaságában, akinek azt hiszem megvan az első igazolatlan hiányzása, és ha sokáig így haladok, nekem is meglesz. 

Nem hiszem el, hogy ilyesmire vetemedek, de...

   - Castiel, kérlek! Fogalmam sincs merre kell menni, és miután több, mint 10 perce bolyongunk a suliban, még inkább elvesztettem a fonalat. Könyörgök, légy oly' kedves és mutasd meg, hol van óránk!
   - Miért tegyek neked szívességet?
   - Mert...mert... - Egyetlen jó indok sem jutott az eszembe. Valóban semmi oka nincs rá, hogy segítsen nekem. - Mert még új vagyok, és fogalmam sincs a termekről.
   - És az engem miért kéne, hogy érdekeljen?

Az istenedet már Castiel...

   - Mert tudom, hogy jó fej vagy és megteszed.
   - Rosszul hiszed.
   - Kérlek már, a fenébe is! Jövök neked egyel, csak mutasd meg!
   - Pfff - Fél kézzel összegyűrte a kiivott kólás dobozt, majd a közeli kuka felé hajította. Nagyon nem úgy tűnt, mint aki segíteni akar nekem. Megindult az egyik irányba, én pedig annak reményében kezdtem el követni, hogy hátha jó felé megy.
   Már kábé 15 perc késénél jártunk, amikor még mindig húzta az agyamat azzal, hogy bolyongott az iskolába. Megállt, amikor jónak látta, fentebb vette a hangerőjét a zenének amit hallgatott, megnézte hány szál cigije van még vagy épp leült egy kicsit. Kezdtem rohadtul belefáradni a társaságába, és amikor már majdnem erőt vettem magamon, hogy otthagyjam és mondjuk megkérdezzem a portástól, nem-e tudja, hová kell mennem, akkor Castiel megállt ez egyik ajtó előtt, majd rám nézett. 
   - Gyere - rántott egyet a fején az ajtó irányába, majd lenyomta a kilincset. 
Bevallom, bármennyire is akartam órára menni, eddig nem is azon agyaltam, mekkora letolást kaphatok azért, ha ennyit kések, főleg a Vöröske társaságában. Most viszont összeszorított fogakkal léptem be Castiel háta mögött a terembe, ahol a tanár épp a táblára irkált.
   - Castiel, hát ide találtál? Gratulálok kisfiam, ma sem hazudtoltad meg magadat, csak 20 percet késtél. És úgy látom sikerült az új diákot is bűnbe csalnod. Bámulatos teljesítmény!
   - Ki kérte, hogy kövessen engem?
   - Azt hittem megmutatod a termet - motyogtam halkan.
   - És meg is mutattam, nem?
   - Igen, 20 perc késéssel, de ideértetek. És egyúttal indulhattok is az igazgatóiba, nem is kell az órán maradnotok - nézett ránk lesajnálóan a magyar tanár.
A diákok kikerekedett szemekkel nézték a jelenetet. Remegni kezdtem az igazgatóinak gondolatától. És bár én még a kisebbik bajban voltam, tudtam, hogy Castiel már jócskán kihúzta a gyufát.
   - Rebeka, őszintén csalódtam magában. A harmadik napján már késve jön be órára, és közben ezzel a huligánnal csatangol. Bőven fecsérelhetné a szabadidejét arra, hogy megjegyezze az órarendjét, vagy esetleg tantermek számát. Most még elnézem, tekintett arra, hogy új. De holnaptól, ha egy percet is késik az órámról, megfeleltetem.
   Na, remek. Azt hiszem ezzel végleg elástam magam a magyartanárnál. Köszönöm Castiel, szörnyen hálás vagyok neked!
Az órák borzasztóan lehangolóak voltak, a tény pedig, hogy van 20 perc késésem, szintén nem boldogított. Mondjuk amíg nem gyűlik ki a 45 perc, addig nincs gond.

Az egyik szünetben Rosa mesélte, hogy ma délután ő átmegy Irishez tanulni, mert nem szeretnék a bioszt hétvégére hagyni. Nem nagyon értettem minek, elvégre tegnap volt biológiánk, ami hetente egyszer van, így bőven van idejük tanulni rá, de mindegy is. Mondjuk úgy rémlik, hogy Armin is mondott róla valamit tegnap.

A nap tulajdonképpen eseménytelenül telt, az órák nagy része unalmas volt, dolgozatot nem írtam, a szünetet meg mikor kivel töltöttem. Castiellel megejtettem a beszélgetést, amit Doroti kívánt tőlem. Bár tulajdonképpen azt sem tudom, hogy mire volt kíváncsi.

   - Hali. Emlékszel a barátnőmre tegnapról?
   - Ja. A Bourbon csaj.
   - Na, tehát arra lennék kíváncsi, hogy kikkel szoktál Dorotiról beszélni?
   - Mer'? 
   - Mert érdekel. 
   - Téged érdekel vagy őt?
   - Részletkérdés. 
   - Holy-sokkal. 
   - Ezt eddig is tudtam. Valami konkrétum? Vagy minden egyes mondatot harapófogóval kell kihúznom belőled? - forgattam meg a szemeimet.
   - Ó, hagyjál már! Rohadtul nincs kedvem a hülyeségeidre vesztegetni az időmet.
   - Mert ugyan mi dolgod van?
   - Hát elhiheted hogy érdekesebb, mint megválaszolni az idióta kérdéseidet. Meg a barátnődéit is.
   - Belehalnál egy névbe?
   - Thomas. És most kopj le. Unom a társaságod, de nagyon.
   - Köszöntem! Már hagylak is.

Mivel késében voltam és nem értem volna haza kettőre, így buszra kellett szállnom. És mint ahogy az lenni szokott, természetesen most is tömeg volt, most is eszméletlen büdös és most is megtaposott - ülő hely hiányában - jó néhány ember. Gondolom nem kérdés, hogy vártam-e már, hogy leszálljak.
   Sikerült 2 előtt 10 perccel haza érnem, így még gyorsan ledobtam a táskámat, majd a jegyzetekkel a kezemben lementem a házunkkal szembeni parkba. Armin még nem volt ott, bár nem is volt még 2. Kicsit ültem, gondolkoztam, aztán nem sokkal később ő is megérkezett és leült mellém a padra.
   - Hali.
   - Szia - És kínos csönd. - Tessék a jegyzetek, amiket kértél - nyújtottam át neki a papírokat.
   - Ó, köszi. Bocs, hogy bekavartam.
   - Á, semmi baj. Nagyon összevesztetek tesóddal?
   - Csak kicsit. 
   - És min? Persze ha szabad tudnom.
   - Ááá azon, hogy szerinte túl sokat játszom. Egyszerűen nem volt hangulatom hozzá, hogy megint egy fél napot eltöltsek vele a plázába, mert ő venni akar magának valami új cuccot. Marhára unalmasak az ilyen vásárlások, és semmi humorom részt venni rajtuk, de elmegyek, hogy ne legyen egyedül. Viszont most inkább játszani akartam, mert mint ahogy meséltem, kijött az új patch a LoL-ban, és ki akartam próbálni az új hőst. Marha jó spotlight*-ja volt és mindenképp meg akartam venni.
   - Értem. Nos a mondandód második felét már nem értettem, de a lényeg, hogy Alexy azt szerette volna, ha elmész vele  vásárolni, te viszont inkább játszani akartál.
   - Ne így mondd, most úgy hangzik, mintha én lennék a hibás! - bökött meg.
   - Hát mert igen. Na jó, csak viccelek - nevettem el magam. - Nincs más, akit elvihet?
   - Időnként Violát cipeli el, de ő nem mindig ér rá, mert szakköre van vagy más dolga. 
   - Azt a Violát aki... á, semmi.
   - Aki? - nézett rám kérdőn.
   - Semmi, nem fontos. Csak elgondolkoztam kit. A lila hajú lány az, ugye?
   - Aha. 
Nem akartam, hogy megint téma nélkül maradjunk, így muszáj voltam kitalálni valamit.
   - És miért voltál dokinál?
   - Á, csak ilyen általános kivizsgálás. Amúgy szemészeten voltam, mert a szüleim félnek, hogy elromlik a szemem.
   - Hát a helyükbe én is aggódnék.
   - Hé, a kék szeműeknek nagyon jó látásuk van! - mosolyodott el.
   - Ezt meg honnan vetted? Én úgy tudom, hogy inkább nagyon érzékeny szemük - nevettem el magam.
   - Jó, talán neked van igazad. Na mindegy.
   - Képzeld, ma lemaradtam a magyar óra első 20 percéről.
   - Miért?
   - Eltévedtem és Castieltől kértem segítséget, hogy merre van a terem. Aki persze nem segített, nem is értem mit vártam tőle - nevettem fel.
   - Hah, gondolhattad volna. Na, és hogy jutottál végül be?
   - Nagy nehezen odavezetett. De a tanár iszonyú pipa volt.
   - Kis lógós - bökött meg.
   - Naaa, nem tehetek róla - böktem vissza.
Elmondtam neki, hogy nagyjából mik történtek az órákon, bár semmi érdemlegesről nem beszéltünk. Viszont nagyon élveztem a társaságát, meg hogy egyáltalán van társaságom.
   - Azt hiszem meg kell örökítenem ezt a pillanatot - nyúltam a zsebem felé.
   - Miért? - vonta fel a szemöldökét.
   - Mert íme az első alkalom, amikor 10 percnél tovább nem volt nálad semmilyen kütyü. Történelmi pillanat, komolyan! - mosolyogtam szélesen, majd előkaptam a telefonom. Gyorsan feloldottam a zárat, majd benyomtam a fényképezőt, de Armin ekkor már minden lehetséges módon próbálta eltakarni a fejét. - Naaa, úgyse rakom fel sehova - kérleltem.
   - Akkor sem.
   - Armiiin - próbáltam leszedni az ujjait az arcáról, több-kevesebb sikerrel. - Légyszi már!
Ekkor Armin is elővette a telefonját az egyik szabad kezével, majd a kamerát bekapcsolva, elém tartotta a telefont.
   - Hé, nem ér! Ne fotózz! - kalimpáltam magam előtt.
   - Nem fotózok - nevette el magát.
   - Aha, látom ám!
   - Hogy látnád, ha eltakarod a fejedet?
   - Hát szerinted miért takarom el? Mert fotózol!
   - Nem fotózok. Videózok.
   - Még jobb!
Ekkor mindkettőnkből kitört a nevetés. A képek borzalmasra sikerültek, de azért megkért, hogy majd este küldjem át őket.
   Még egy darabig elhülyültünk egymással, aztán ő szólt, hogy mennie kell, úgyhogy elbúcsúztunk. Összességében nem voltunk sokáig, na, meg Doroti is jött hozzám fél óra múlva, úgyhogy nem is maradtam volna én se sokkal tovább.

Doroti el volt ájulva a kiscicánktól. Mondjuk szegény állatot legalább ötféle képen hívta amíg nálunk volt, mert két név között vacillált, de egyszer véletlenül egy harmadikon szólt oda neki, aminek talált még másik két becenevet. Végül aztán maradt Cica, amíg nem lesz neki valami értelmesebb.
   Szinte az egész délutánt végig hülyéskedtünk a kis állattal, akinek valószínűleg herótja van tőlünk. A legtöbb alkalommal ő nemes egyszerűséggel fogta magát és elment játszani a labdájával, szóval komolyan mondom, ez a macska tiszta Armin.

Amikor este ránéztem Cicára, akkor ő még mindig azzal a tetves játékkal volt elfoglalva. Már bocsánat, de senki nem akkora függő, hogy naphosszat egy csörgő, madzagra kötött, fehér egérrel szórakozzon. 
   - Tudod kire hasonlítasz? Tudod? - emeltem a fejem fölé az apró kis jószágot. - Arminra. Bizony, ő is ugyanakkora függő, mint te. Tudod mit? Ha már úgyis fiú vagy... az vagy, ugye? Akkor Armin lesz a neved! Állatira egyformák vagytok, az alteregód lehetne!

Így a cica neve Armin lett, legalábbis úgy néz ki. A mára tervezett vásárlást elhalasztottam az Arminos találkozó miatt, meg hát Doroti is átjött hozzánk. Na, nem baj, majd elmegyek máskor. 

Viszont az utóbbi két napot nagyon élveztem, mondjuk az iskola elég unalmas volt, anyáéknak meg nem mertem elmondani, hogy 20 percet késtem magyarról, és közben egy ,,huligánnal" lófráltam.

Este még átküldtem Arminnak a képeket, de nem válaszolt. Biztos játszik, akárcsak a macska. Tényleg olyanok, mint két tojás!



* Armin üzeneteit szándékosan írtam helyesírási hibákkal tele.
* Rebeka üzenetei pedig szándékosan ékezet nélküliek.
* plííz = please = kérlek (angolul)
* spotlight = eredetileg reflektorfény a fordítása, de ebben a játékban ez tulajdonképpen egy karakternek a bemutatását jelenti.